Boldogságvarázslás

Minden szülőnek az a vágya, hogy gyermeke boldog legyen. De vajon milyen boldogságot képzelünk el gyermekünknek? Mit is jelent a boldogság egyáltalán?
A boldogság pozitív érzelem, derűs lelkiállapot, ami belülről, a szívünkből, lelkünkből fakad.
Ha pénzről, anyagi bőségről vagy egzisztencia megteremtéséről álmodozunk gyermekünk számára, akkor – véleményem szerint – leginkább vágyak kielégüléséről beszélhetünk. Amik átmenetileg okozhatnak ugyan örömöt, de – mivel amint megszereztük őket, máris másra vágyunk – önmagában egyik sem jelent feltétlenül tartós boldogságot.
Ha viszont, egy ok és feltétel nélkül való, fenntartások és kétségek nélküli örömöt, elégedettséget kívánunk szeretett gyermekünknek, akkor már sokkal közelebb vagyunk ahhoz, amit én boldogságnak nevezek. Úgy vélem ugyanis, hogy a tartós boldogság; lelki béke, amely szereteten és elfogadáson alapul. Tudatosan, magunknak kell megteremtenünk és ezt csak úgy tehetjük meg, ha gondolatainkat és cselekedeteinket mindig a szeretet vezérli. Az én értelmezésemben tehát a boldogság, a jóság felé vezető utat, a „jóvá válást” jelenti.
A boldogság képessége tanulható, fejleszthető. Ahogy minden mást, a boldogságot is folyamatosan gyakorolni kell, míg végül szokássá nem válik. Meséim pontosan ebben segítenek minden kedves olvasónak és hallgatónak. Ha rendszeresen gyakorolják és alkalmazzák a bennük leírtakat, akkor szívük hamarosan csordultig telik majd szeretettel. Szeretettel a szívükben pedig az élet kisebb-nagyobb kihívásait sem tekintik már többé akadályoknak, hanem inkább megoldandó feladatoknak, a jóvá válás érdekében megélt tapasztalatoknak.
Szeretettel: Dicső Edina /a szerző/

2490 Ft

2490 Ft

Kategória:
Loading...

Leírás

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Boldogságvarázslás” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó termékek

>